Menház - Židovské kultúrne a spoločenské centrum - Zsidó Kulturális és Közösségi Központ

O nás – Rólunk

HOGY A VÁLASZFALAK LEOMOLJANAK
A mindennapok során is Őseik hitét vallják és hirdetik

A mai fiatalok, mint ahogyan a felnőttek is, sokfélék. Mintha az utóbbi időben megszaporodtak volna az ifjúság számlájára írható negatív vélemények. Ezek bizonyára sok esetben helytállóak is, viszont azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a fiatalokért mi magunk is felelősek vagyunk. Ezért is öröm számomra, amikor olyan fiatalról adhatok hírt, aki a közösség érdekében végzett önzetlen munkájával kivívta környezete tiszteletét, méltó megbecsülését.

A komáromiak már régóta észrevehették, hogy a zsidó menház körül mintha megbolydult volna az élet. Kívül és belül átalakítások folynak, emléktáblát helyeztek el a zsinagóga falán a holokauszt komáromi áldozatainak emlékére, a Komáromi Napok keretén belül már harmadik alkalommal nyitott kapuk várták az érdeklődőket, továbbképzést szerveztek történelemtanárok és oktatási programokat gyermekek részére. Aki a menházat és a zsinagógát belülről is megnézte, meg-győződhetett róla, hogy mikromúzeum, fényképtár, könyvtár áll az érdeklődők rendelkezésére és Hitközségi Híradó címmel újság tudósít a történésekről. Mindennek hátterében két fiatalember, egy testvérpár áll: Paszternák Tamás és András Mindketten mérnökök, budapesti munkahellyel, de amint idejük engedi, sietnek Komáromba tervezni, szervezni, újságot szerkeszteni, programokat összeállítani, tárgyalni, emléktárgyakat gyűjteni, múzeumot berendezni, klubot vezetni, idősekről gondoskodni, hogy csak néhányat említsünk a sok közül. Kiváncsi lettem a fiatalemberekre, meghívtam őket egy beszélgetésre, de csak Tamást tudtam elérni, de kérdéseimre ő is kimerítő válaszokat adott.


– Hogyan kezdődött, mi indított el azon az úton, hogy újjáélesszétek a már─már feledésbe merülő hagyományokat?
– Családi hagyományokról nem beszélhetek, otthon nemigen gyakoroltuk a zsidó vallási szokásokat. Viszont tizenéves korunkban öcsémmel Szarvason egy zsidó közösségi táborba kerültünk, s itt kezdtem el a györekeimet keresni. Főiskolai tanulmányaink befejezése után már több idő jutott a szervezési munkákra, s miután a budapesti rabbiképző speciális szakát is elvégeztük, avatottabban láttunk neki a munkának. Kezdetben csak egy újságot szerettünk volna megjelentetni, hogy összefogjuk a még élő, és az idegenbe szakadt hittársainkat, mely jelenleg 330 példányban jelenik meg, s régiónkon kívül eljut Ausztráliától Amerikáig mindazokhoz, akik még nem szakították meg kapcsolatukat a szülőföldjükkel. Ezután szerveztük meg a Salom klubot, melynek ma már 60 tagja van, s kapcsolatot tarunk Komárom─Esztergom megye más zsidó hitközségeivel is.
– A zsinagógában istentiszteletek is zajlanak .
– Nagyon ritkán, ugyanis hagyományaink szerint csak 10 felnőtt férfi jelenlétében kerülhet sor erre, így valójában kizárólag nagy ünnepeink alkalmával végezzük.
– A komáromi rabbik közül kiemelkedik dr. Schnitzer Ármin, a helyi zsidó egyletek megalapítója, több éven át az Országos Rabbi Egyesület elnöke, aki 52 évig működött városunkban, s a felekezetek közötti béke szószólója volt. A menház megnyitása, a programok szervezése a más felekezetűek számára, s a közeledés számtalan egyéb jele az ő szellemét idézi számomra. Jól látom? – Mikromúzeumunkban külön terem idézi az ő emlékét, s példaképünknek tekintjük őt. Az együttműködés szellemében szervezzük a nyitott napokat, ahol mindig más téma köré csoportosítjuk az információkat. Tavaly a zsidó ételek álltak a középpontban, idén pedig a zsidó világ, a zene, a képzőművészet.
– Milyen érdeklődés kisérte a nyitott napokat?
– Az első alkalommal 20─30 ember látogatott el, a harmadikra már 300. Ez sarkall bennünket újabb tervek megvalósítására.
– Mit kell tudnunk az oktatási programról? 
– Ez három korosztálynak szól. Egyrészt a szlovákiai magyar iskolákban történelmet oktatók részére, a másik a középiskolákat érinti. A tanulók itt időutazást tesznek a negyvenes évekbe, s egy zsidó osztálytársukon keresztül ismerkednek a zsidó kultúrával és hitélettel, majd történelmi ismereteiket felelevenítve jutnak el a zsidókat diszkrimináló törvényekig, az azt követő eseményekig. A végén felteszik a kérdést: mi lett az osztálytársukkal? A válaszok megrendítőek. A harmadik korosztály az alapiskolásoké. Ők is hasonlóképpen dolgoznak, ellátogatnak a menházba, ahol meglátogatják a Rosenbaum családot, akiknek gyermeke az ő osztálytársuk. Megismerkednek használati tárgyaikkal, ételeikkel, szokásaikkal. A végén a kérdés ugyanaz: Mi lett a családdal?

– Mekkora az érdeklődés az ilyen jellegű történelemóra iránt?
Változó. Nagyon jó tapasztalataink vannak például a komáromi Selye János Gimnáziummal, vagy a nagymegyeri iskolával. Igyekszünk egy─egy túlélőt is bevonni a munkába, de már kevesen vannak és egészségi állapotuk sem engedi, hogy ilyen lelki megterhelésnek tegyük ki őket.
– Milyen terveket forgattok a fejetekben?
A Zsidó Kultúra Európai Napjával együtt tartjuk a Jótétemény Napját, amikor meglátogatjuk a holokauszt túlélőit, egyedül élő, rászoruló társainkat. Folytatni szeretnénk a menház és a zsinagóga belső tatarozását, s a temetőben is sok a tennivaló. Szeretnénk felújítani az Eötvös utca egyik lakóházában fennmaradt rituális fürdőt is.
Kezemben tartom a Hitközségi Híradó egyik számát, melyben dr. Schöner Alfréd főrabbi egy kis csodának tartja az újraéledő helyi zsidó közösséget. S mindennek hátterében egy fiatal testvérpár áll.
Gálfi Mária, Dunatáj

A tanintézet oktatói próbálják tanulóikat mélyebben megismertetni a szörnyű kor gyötrelmeivel, szenvedéseivel, a hősök és mártírok, az árulók és a fasiszta gyilkosok világával. Ami a holokauszt során történt, a történelemben egyszeri találkozása torz hagyománynak és elvetemült szándéknak. A diákok részt vettek egy kisebb sétán, ahol zsidó emlékeket kutatva eljutottak a Zsidó Hitközség mikromúzeumába, a Menház épületébe. A holokauszt előtt több mint 2000 tagot számláló gyülekezetnek ma csupán 70 tagja van, többségük idős. A Wallenstein Zoltán-teremben láthatták a közel 400 fényképből álló kiállítást a komáromi hitközség életéből. A gyerekek ezek után egy kisfilmet nézhettek meg, melyen háború utáni komáromi túlélők emlékeztek vissza a borzalmakra.

Visszatérve az iskolába Dr. Novák Tamás holokauszt-kutató érdekes előadásán vettek részt a történelmi séta résztvevői. A vizuális élmények és a figyelemreméltó történelmi előadás gondolkodásra készteti az emberség iránt fogékony fiatalokat, így – véleményem szerint – az iskola méltó módon emlékezett meg az emberi történelem legnagyobb tömeggyilkosságáról.

KRÁLIK ZSUZSANNA

[Új Szó, 2006. 09. 19.]

Holokauszt-emléknap a gimiben

A Selye János Gimnáziumban immár hagyományosan holokauszt-emléknapot szerveztek az iskola második évfolyamának diákjai számára. Céljuk az volt, hogy felidézzék a XX. század történelmének egy tragikus szakaszát és a tanulók minél jobban megismerkedjenek a zsidó vallás történelmével és kultúrájával, hogy megismertessék a komáromi gimnázium tanulóit a vészkorszak történetével. A formális és az informális oktatás módszereivel emléket állítottak Komárom és környéke egykori zsidó lakosainak. A projektum különleges feladata volt, hogy felidézze a komáromi bencés rendi gimnázium életét a holokauszt előtti évekből, amikor még számos zsidó származású diákja volt az intézménynek. A kb. 100 diákot mozgósító rendezvény programját Fritz Zsuzsa tanár, Paszternák András és Paszternák Tamás úgy próbálták összeállítani, hogy a résztvevők nemcsak paszszív szereplői, hanem aktív részesei legyenek a napnak. Egy „időutazással” kezdtek, melynek során a gyerekek különböző történeteket hallhattak egy komáromi zsidó családról.

A résztvevők az emléknapra átírták a naptárat: az 1930-as évek végén ébredtek. Erre a napra minden résztvevő osztály egy új osztálytársat, egy zsidó vallású lányt, ill. fiút kapott, akinek életét végigkövetve eljutottak a menházba, a Komáromi Zsidó Hitközség székházába, ahol szintén kaptak egy rövid ismertetőt a ház történetéről és a hozzá kapcsolódó jelentősebb személyiségekről, majd három autentikus helyszínen, a menház termeiben forgószínpadszerűen szerezhettek ismereteket a zsidó nép történetéről, szokásairól. Az ismertetések, előadások és a feladatok megoldását követően a megemlékezés a gimnázium aulájában folytatódott, ahol búcsút kellett venniük új osztálytársuktól. Az elsötétített aulában rendezték be a zsidóüldözést bemutató kiállítást: régi fényképekkel, gyertyákkal, Auchswitz-ba tartó sínpárral, videofelvétellel, történetekkel emlékeztek meg az 1944 márciusától 1945 áprilisáig tartó szomorú eseményekről. Az elsötétített teremben a narrátor halk zene és gyertyafény mellett mesélte a zsidó család történetét, mi lett velük a holokauszt idején. Az új ismeretekkel gazdagodva, a vetítővászon és a magnetofon segítségével több kérdésre választ kaphattak a gyerekek: Mi történt a komáromi zsidókkal? Mit tettek a többiek? Mi lett a világ zsidóságával?

A program a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával a „Záchor – Emlékezz” és a „Mi fogjuk elbeszélni” projektumok keretében jött létre.

CZIFRA ÉVA

[Új Szó, 2004. 09. 30.]

Megdöbbentő időutazás

A résztvevők nemcsak passzív szereplői, hanem aktív részesei voltak a napnak

A szerző felvétele

A program célja az volt, hogy megismertesse a komáromi gimnázium tanulóit a vészkorszak történetével, valamint az, hogy formális és az informális oktatás módszereivel emléket állítson Komárom és környéke egykori zsidó lakosairól. A projekt különleges feladata volt, hogy felidézze a komáromi bencés rendi gimnázium életét a holocaust előtti évekből, amikor még számos zsidó származású diákja volt az intézménynek.

A kb. 100 diákot mozgósító rendezvény programját Fritz Zsuzsa tanár, Paszternák András és Paszternák Tamás úgy próbálták öszszeállítani, hogy a résztvevők necsak passzív szereplői, hanem aktív részesei legyenek a napnak. Egy „időutazással” kezdtek, melynek során a gyerekek különböző történeteket hallhattak egy komáromi zsidó családról. A család egyik tagja az ő képzeletbeli osztálytársuk, s ezzel kapcsolatban kaptak feladatokat, melyeket meg kellett oldaniuk. A diákok a második részben a zsidóság egykori jelentős épületeit ismerhették meg, melynek ma már nem nagyon emlékeztetnek külsejükre. Közben átvonultak a menház épületébe, ahol szintén kaptak egy rövid ismertetőt a ház történetéről, és a hozzá kapcsolódó jelentősebb személyiségekről. A harmadik részben három autentikus helyszínen, a menház termeiben forgószínpadszerűen szerezhettek ismereteket a zsidó nép történetéről, szokásaikról. Az ismertetések, előadások és a feladatok megoldását követően a megemlékezés a gimnázium aulájában folytatódott. Az elsötétített teremben a narrátor halk zene és gyertyafény mellett mesélte a zsidó család történetét, mi lett velük a holocaust idején. Az új ismeretekkel gazdagodva, a vetítővászon és a magnetofon segítségével több kérdésre választ kaphattak a gyerekek. Mi történt a komáromi zsidókkal? Mit tettek a többiek? Mi lett a világ zsidóságával? A közelmúltban ezzel az igényes és bizonyára számos új információt nyújtó megemlékezéssel, illetve magával a „Sokszínű természet – sokszínű társadalom” programsorozattal a gimnázium igazgatójának szavaival élve „segíthetjük a diákokat, hogy globálisan szemléljék a világot, elfogadva a másságot is, mert csak így lehet ép társadalmat építeni.”

Az emléknap utáni tanulságokról, érzésekről Molnár Gusztáv, másodikos tanuló vallott: „Számomra nagyon tanulságos volt ez a mai nap. Természetesen sokat hallottam és tanultam a zsidóságról, de ennyire „emberközelien” még nem szembesültem a sorsukkal, kultúrájukkal. Egészen másképp látom ezek után a múltbeli, vagy akár a jelenlegi helyzetüket, hiszen olyan előadókkal, diákokkal találkoztam a nap folyamán, akik zsidóként a mindennapjaikban is próbálják megőrizni hagyományaikat, szokásaikat. Szerintem – s merem ezt mondani a többi osztálytársam nevében is – mindannyiunkat gondolkodóba ejtettek az elmondott történetek, a levetített filmrészletek, egyének, családok sorsának alakulásáról.”

FARKASNÉ BARTAKOVICS ADRIANNA

[Új Szó, 2003. 05. 16.]

Holokauszt – emléknap Komáromban

Komárom. Rendhagyó módon emlékeztek meg tegnap a Selye János Gimnáziumban a holokausztról, illetve a komáromi zsidóságról. A gimnázium egykori tanulói, Paszternák Tamás és András vezetésével három osztály diákjai végigjárták a városban még fellelhető zsidó emlékhelyeket, megtekintették az egykori Menházban ma is megtalálható zsinagógát, könyvtárat és múzeumot. Mindeközben ízelítőt kaptak a zsidó nép szokásaiból, történelméből. Érdekes történeteket hallhattak ünnepeikről, a zsidó időszámításról, évszázados üldöztetésükről, Izrael állam megalakulásáról. Egyebek mellett azt is megtudhatták, hogy a zsidó vallás szerint zsidó az, akinek az édesanyja is zsidó, tehát ebbe a vallásba beleszületik az egyén. „Magyarországon április 16-án, vagyis az első kárpátaljai gettó 1944-es létesítésének évfordulóján valamenynyi középiskolában megemlékeznek a holokausztról. Nálunk ez a nemes hagyomány még nem terjedt el, ezért nagyon örültünk Andruskó Imre igazgató felkérésének, hogy rendezzünk a gimnáziumban egy emléknapot – mondta Paszternák Tamás. – Többek közt arra szerettük volna felhívni a diákok figyelmét, hogy a második világháború előtt egy közel 3000 lelkes zsidó közösség élt ebben a városban, amely mára alig 70 főre fogyatkozott. A túlnyomó többség koncentrációs táborokban halt meg, akik pedig túlélték a borzalmakat, főként Amerikába és a későbbi Izrael területére vándoroltak ki. A háború előtt Komáromban három zsinagóga is működött, egy ortodox, egy neológ, és egy kis zsinagóga, amelyet egy jómódú kereskedő, Fried Kálmán építtetett. Egyedül ez utóbbi maradt fenn.” Az Eötvös utcában található Menházban berendezett zsidó múzeum és könyvtár minden kedden és pénteken 10–12 óra között várja a látogatókat.

V. KRASZNICA MELITTA

[Új Szó, 2003]

Advertisements
%d bloggers like this: